VIRRASZTÁS
A NEMZET ÁRVÁJÁÉRT

2005. január 7-én 17-05-óráig
József Attila centenárium
1905-2005


  Válogatott képek
  Válogatott versek
  József Attila művei
  Közreműködők
  Program
  Plakátok
  Mit akart József Attila?
  Online vetítés

Kérdések, további információ:
Oláh László Olivér
30 9941967
barakafilm@freemail.hu

 

József Attila néhány verse



ÁPRILIS 11


A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.


Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az utban.
Bömbölt, örült s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.


Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.


Az uccán vídám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.


Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.


S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.


Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.


A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.


A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.


1925. ápr. 11.
AZ OROSZLÁN IDÉZÉSE


Volt fogam közt már szivar,
csuklómban megállt a kés,
mosdatott habos vihar,
alvó számba szállt a légy,
néni szunnyadt ágyamon,
szépet álmodott szegény.
Tiszteltek, ha vért köhögtem,
mégse köptem hóba én.
Voltam vonító kaján:
halljunk hát nevetni holtat,
vagy a holt is él talán?
Erre ittam jó borocskát,
rágtam főtt malaclapockát,
kezet fogtam balkezemmel,
megpöngettem szemfogam,
isteneim mind eladtam,
ez a ruha másé rajtam,
kereshet pipogya ember,
az én megnyurgult szivemmel,
tükröm mögött szerelemmel,
oroszlánra várok én - -


Első ízben cipőm fényét
kényesítse bús sörénye,
másodízben cirógasson,
körme torkomat kitépje,
behunyt szemmel végignyaljon
harmadízben az ágyamon,
pártalanul és üvöltve
őrizze a ravatalom.


1926 ősze [?]






BALGA KÖLTŐ


Nem adatott meg mindenkinek
A balgaság, mely a füvekben ég,
Tudom én jól, tudom én.
Csak pazaroljam,
Csak tékozoljam
Szegénységem,
Alázatosságom,
A friss levegőt,
A rigókat,
A földek bőízű nedveit,
A futkározó mezei virágokat, melyek homlokukon hordják álmaim
S huncutul dörgölőznek
A nyihogó kancák bokáihoz.


Lehetnék én a kőműves, aki
Mikor ölel,
Megroppantja az asszony derekát -
Házat, börtönt és templomot épít magasra,
De délben lehever a téglák mellé,
Megeszi a kenyeret, szalonnát, hagymát, nagyot nyujtózkodik,
Szusszantva-kortyantva vizet iszik még
És máris alszik és mosolyog,
Mint a legbölcsebb halott fáraó.
Lehetnék én a könyvelő is,
Akinek vannak főnökei,
Vagy a szabó, kit nem irigyelnek,
Ha jól varr kabátot s rossz az asszonya -
Sokat dolgozik, de sztrájkol,
Ha kicsi a bér -
Lehetnék vándor hasbeszélő,
Hisz annyi sok madár zokog, csapkod, kacag benn a szivemben,
És szónok is, szellemes, aranyszájú!
Aki fönn áll az emelvényen,
Kis pocakját megveregeti
S beszél a nép nagy nyomoráról,
Melyet csak ő tud eltiporni,
Francia szabású félcipőben -
S éljen! éljen - dübörög a nép,
Egymást tiporják, hogy jobban hallják -
Mintha nagy, sötét alagútban sok szép gyorsvonat rohanna egymásba
S én szebben tudnék bolonditani!
Lehetnék paraszt, pap, remete, zsúrfiú, bankár és király is!


Fogadjátok hát balgán, együgyüen
Balga, együgyü szivemet.


1925. ápr.






(BETEG VAGYOK...)


Beteg vagyok, 3 napja nem láttam senkit, a szomszédasszony
tejes köcsögöt állított asztalomra,
Nem halhatok meg, nem szabad, mig meg nem találtam a tisztaságot,
Nem tudom még, milyen lehet, szeretném, ha sok haja volna,
én a hajat kedveltem mindig,
Beletúrnék az ujjaimmal, de csak vigyázva,
Belevesznék egészen végül s jószagától nyujtózkodva ott elaludnék.




Igen kicsim, egyszer még mi is örülni fogunk.


Mert leheletem segít a felhőn s a kis öreg hosszan bámul
az eltünő csapat után,
Óvatosan indul meg aztán, pipája is kialszik közben.
Hűvösödik,
Az uccára dobott cselédlány fiacskája holttestét költögeti.


1926. ápr.




(ANYÁM MEGHALT...)


Anyám meghalt, most nem tudom, hogy viselkedjem vele szemben,
Megfoltozná kabátomat, megnézné milyen szép vagyok meztelenül,
Még soha senkise látott meztelenül!
A parasztok learattak, kis padokon várják a halált -
Poloska marja álmainkat, tányérunk csak falakra való,
Csak egy csöpp vajat adjatok kenyeremre.
De jobb ebédet akarunk, hogy jobbak legyünk,
Több pár cipőt az ágyunk mellé, hogy többek legyünk:
A híd lassan kijön a ködből, a túlparton szuronyok állnak -
Itt az olló, ott pedig a szövendő szövet -
Mire várunk?


1926. ápr.


CURRICULUM VITAE



1905-ben születtem, Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám

- néhai József Áron - három esztendős koromban kivándorolt, engem

pedig az Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz.

Itt éltem hét éves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a

falusi szegénygyerekek - disznópásztorkodtam. Hét esztendős koromban

anyám - néhai Pőcze Borbála - visszahozott Budapestre s beiratott az

elemi iskola II. osztályába. Anyám mosással és takarítással tartott el

bennünket, engem és két nővéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltől

estig s én szülői felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem. A

harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila

királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek

a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért

is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való

tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név

nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet

vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt

hiszem döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron

talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett

gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de

magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem

igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják.



Kilenc éves koromban kitört a világháború, egyre rosszabbul ment a

sorunk. Kivettem a részemet az üzletek előtt való álldogálásokból, -

volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem előtt

várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorrakerültem volna,

jelentették ki az orrom előtt, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem

anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet

loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes

papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek.

Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban stb. 1918 nyarán

Abbáziában üdültem a Károly király féle gyermeknyaraltatási akció

jóvoltából. Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt s ekkor én

magam jelentkeztem a Gyermekvédő Ligánál - így rövid időre Monorra

kerültem. Visszatérvén Budapestre újságot árultam, bélyegekkel, majd

kék, fehér és postapénzzel kereskedtem, mint egy kis bankár. A román

megszállás alatt kenyeresfiú voltam az Emke kávéházban. Közben - öt

elemi elvégzése után - polgári iskolába jártam.



1919 karácsonyán meghalt anyám. Gyámommá az árvaszék sógoromat, a

most elhunyt Makai Ödön doktort nevezte ki. Egy tavaszon és nyáron

át az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű

vontatógőzösein szolgáltam. Ekkor vizsgáztam magánúton a polgári

negyedik osztályából. Ezután gyámom és Giesswein Sándor dr.

Nyergesújfalura küldtek kispapnak a szaléziánusokhoz. Itt csak két

hetet töltöttem, hiszen görög keleti vagyok és nem katolikus. Innen

Makóra kerültem, a Demke internátusba, ahol rövidesen ingyenes helyet

kaptam. Nyáron lakásért és ellátásért tanítottam Mezőhegyesen. A

gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet pubertáskori

zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, hiszen

valójában sem akkor, sem előzőleg nem állott fölvilágosító barátként

mellettem senkisem. Már megjelentek első verseim is, 17 éves koromban

írt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak,

pedig csak árva voltam.



A VI. osztály elvégzése után ott hagytam a gimnáziumot meg az

internátust, mert elhagyatottságomban nagyon tétlennek éreztem magamat:

nem tanultam, mert a tanárok magyarázata után is tudtam a leckét,

hiszen erről jeles bizonyítványom is tanúskodott. Kukoricacsősznek,

mezei napszámosnak mentem Kiszomborra és házitanítónak szegődtem el.

Két kedves tanárom kérésére mégis elhatároztam, hogy érettségizem. A

VII. és a VIII. osztályból összevont vizsgát tettem s így egy évvel

előbb végeztem, mint volt osztálytársaim. Tanulásra azonban mindössze

három hónap állt rendelkezésemre s így történt, hogy a hetedikből

tiszta jó, a nyolcadikból pedig tiszta elégséges osztályzatot kaptam.

Érettségi bizonyítványom már jobb a nyolcadikosnál: csak magyarból és

történelemből kaptam elégségest. Ekkor már egy versemért Istenkáromlás

miatt pörbefogtak. A Kúria fölmentett.



Ezután egy ideig könyvügynök voltam itt Budapesten, majd az

infláció idején hivatalnokoskodtam a Mauthner féle magánbankházban.

A Hintz-rendszer bevezetése után itt a könyvelőségbe osztottak be

s nem sokkal utóbb idősebb kollégáim bosszúságára engem bíztak meg

annak ellenőrzésével, hogy kasszanapkor milyen értékek adhatók ki.

Iparkodásomat itt egy kissé kikezdte az, hogy saját munkámon kivül

önnön dolgaik egy részét is nyakamba varrták idősebb kollégáim, kik

nem mulasztották el különben sem, hogy bosszúságot okozzanak nekem a

lapokban megjelenő verseim miatt. "Ilyen idős koromban én is írtam

verseket" - mondogatta mindegyikük. A bankház később megbukott.



Elhatároztam, hogy végképpen író leszek és szert teszek olyan polgári

foglalkozásra is, amely szoros kapcsolatban áll az irodalommal.

Magyar-francia-filozófiai szakra iratkoztam a szegedi egyetem

bölcsészeti karán. Fölvettem heti 52 órát és 20 órából kollokváltam

kitűnően. Napokat ettem, verseim honoráriumából fizettem lakásomat.

Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra

érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger

Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom,

magához hívatott s két tanú előtt - ma is tudom a nevüket, ők már

tanárok - kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz

középiskolai tanár, mert "olyan emberre - úgymond - ki ilyen verseket

ír" s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, "nem bízhatjuk

a jövő generáció nevelését". Sokszor emlegetik a sors iróniáját s

itt valóban arról van szó: ez a versem, Tiszta szívvel a címe, igen

nevezetessé vált, hét cikket írtak róla, Hatvany Lajos az egész háború

utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben "a kései

korok számára", Ignotus pedig "lelkében dédelgette, simogatta,

dünnyögte és mormolgatta" ezt a "gyönyörűszép" verset, ahogy a

Nyugatba írta róla és ezt a verset tette Ars poeticájában az új

költészet mintadarabjává.



A következő évben - húsz éves voltam ekkor - Bécsbe mentem,

beiratkoztam az egyetemre s abból éltem, hogy a Rathaus Keller

bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit

takarítottam. Lábán Antal igazgató, mikor tudomást szerzett rólam, ezt

megszüntette, ebédet adott a Collegium Hungaricumban s tanítványokhoz

juttatott: Hajdu Zoltánnak, az Angol-Osztrák Bank vezérigazgatójának

két fiát tanítottam. Bécsből - egy szörnyű nyomortanyáról, ahol négy

hónapig lepedőm sem volt - egyenesen a Hatvany Kastélyba kerültem

vendégnek, Hatvanba, majd a ház asszonya, Hirsch Albertné ellátott

útiköltséggel és a nyár végeztével Párizsba utaztam. Itt beiratkoztam

a Sorbonnera. A nyarat a délfranciaországi tengerparton töltöttem egy

halászfaluban.



Ezután Pestre jöttem. Két szemesztert hallgattam a pesti egyetemen.

Tanári vizsgát mégsem tettem, mert - Horger Antal fenyegetésére

gondolva - azt hittem, úgysem kapnék állást. Majd a Külkereskedelmi

Intézet magyar-francia levelezőnek alkalmazott, megalakulásakor, -

referenciával azt hiszem szívesen szolgál Kóródi Sándor úr, volt

vezérigazgatóm. Ekkor azonban olyan váratlan csapások értek, hogy

bármennyit edzett az élet, nem bírtam ki - az OTI előbb szanatóriumba,

majd táppénzállományba utalt neuraszténia gravisszal. Hivatalomtól

megváltam, beláttam, hogy nem lehetek tehertétel egy fiatal intézmény

nyakán. Ezóta írásaimból élek. Szerkesztője vagyok a SZÉP SZÓ c.

irodalmi és kritikai lapnak. Magyar anyanyelvemen kívül írok és

olvasok franciául és németül, levelezek magyarul és franciául, perfekt

gépíró vagyok. Tudtam gyorsírni is, - egy havi gyakorlattal ezt a

tudásomat fölfrissíthetem. Értek a sajtó nyomdatechnikájához, tudok

szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy

fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok.





EMBER IS; MAGYAR IS; MAGAM IS


Nagy szívemből a keserűség torka
Haló tüdőbetegként fölhörög:
No, valaki itt szép rakásra hordta
A szenvedést - s ez élet? és örök?


Igen, csak menni s üreges sebünket
Kitátva hagyni, lepje csak a por
S Istent keresni: Nagy Bírót, ki büntet
S bús keresőt ki anyaként apol


S az égre fölhörögni, nem találván,
És szitkozódni - hátha észre vesz
S tovább loholni elrugottan, árván,
Mert Ismeretlenünknek tetszik ez!


Bajnok-futók roppant, őrült arénán,
Hol mindenképp csak vesztes lehetünk
S Cézárunkhoz még esdekelni bénán,
Mert intésétől függ az életünk!


Éhessen bőgni és amit ha bántott,
Nem bántott így a Mammon ökle sem:
Rossz mellünk verve sírni miatyánkot,
Amíg mosolyg az Úr csak csendesen.


Ó szörnyü Úr, kit ember sohse látott,
Nem görnyedek már több litániát,
Robbanjon össze százezer világod,
Nem lesz itt úgyse boldogabb világ!


1923. febr. 23.












ÉRIK A FÉNY


Megrázhatom fáimat, már közelednek testvéreim.


Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött, a kicsi madarakat
látod-e vállainkon?
Mi vagyunk azok és szelíd arcunk is egymáshoz ér -
Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a szeretetbe.


A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult kenyerek
telepednek küszöbeinkre
Gyémánthidak szökkennek mindenfelé s az elaludt aknák
Pacsirtákként emelkednek szívünkbe és szelíden fölrobbannak
csókjainkban.


Hát pazaroljuk szét harangjainkat, kitárt ajtónál mosolyogjunk
Szemünkben rejtőzik a torony, melyről beláthatjuk ismeretlen hazánk
vidékeit
Készen vagyunk már égboltjainkkal s készen vagyunk a fényességre
Aki hajnalonta gyönge virágokat okoz.


1925. febr. [?]





ÉRZITEK-E?


Barátaim, a pilátusok megfürödtek,
Lemosakodtak tetőtől-talpig szublimáttal
És mi igen gyönyörű gyerekek leszünk,
Kezünkben cukorrá változnak a dolgok.
Érzitek-e a XXV. századot?
Ha csak rágondolunk,
Mintha meleg halak surrannának gerincünkön,
A gyönyörűség fölfogja bennem a gejzireket
És képtelen vagyok meglocsolni száraz napjaink.
Mindnyájatok helyett megcsókolom a számat,
Túlkiabálom a fergeteget
És halkabban hallgatok a csöndnél,
Olyan vagyok, mint az elhagyott lövészárok
És mint egy roppant, harsogó pályaudvar,
Ahová minden vonat egyszerre befut!


Villogó vágyú lányok, asszonyok,
Istenigazában mi ölelünk meg benneteket,
Akik negyvenemeletesre építjük a századokat,
Ölelésünk tiszta, mint a patakba hulló fény,
Egészségesek vagyunk, erősek és mohók.
Mohón ölelünk, mintha csak tudnók,
Hogy minden ölelés egy állatot öl meg bennünk!


Héjj, elevátorok, meg birnátok-e mozdítani ekkora kedvet?


Frissest pörgök,
Bálozó parasztlegények nyelve hegyén,
Amely ugyancsak megforgatja a hetvenhét menyország
szentjeinek rubintos rézangyalát.


1924





IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK


Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jó szándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szivünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván
Dícséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Akarom.


1924







ISTEN


Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek. Uram.
Odatenném a szivemet,
De apró szivem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szivükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az utjuk végén -
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.


1925 ősze




JÓZSEF ATTILA


`József Attila`, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még
anyámtól örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító
intézethez, mégiscsak másért örülünk neki


Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak
gyufát se gyujtani, ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy
bennetek lakik, az bizonyos
Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy
lesznek frissek és épek
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is
gyalog vannak, én a pacsirták hajnali énekében heverészek,
mégis túljutottam a szakadékon
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan
őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.


1925. ápr. [?]





JUT AZ EMBER


Jut az ember két virághoz
egyik jön a kalapjához
a másikat odaadja
mindakettőt elhervasztja


nekibúsul hidon ballag
fölszól a víz - le nem csallak -
s ő valamijét leejti
aztán azt is elfelejti


nevet s vacog - esteledik
vizen a hab sebesedik
karjára dűl el is alszik
de csak jobban sötétedik.


1926 nyara



KESERŰ


Ó rádióaktivitás! most olvasom és görögdinnyét eszem és erősen tudom
Hogy a világ csak bennünk változik
Szines kereplő vagyok csupán, halljátok? arcom átlátszó
mögötte virágok röpködnek, amint fölbuktak az elektromos hullámokból
Szeretőmtől is elszakít a humanista század, ó lepipált
szomorúság, gyújtsd föl ma éjjel a menhelyeket
A bárányok birkák, én szamár vagyok s csak hosszú elnyúlt árnyékom a pásztor
Ha szemem behunyom, az eroplánok lezuhannak és azok is
Melyek belőlem szállnak föl naponta
Te csillogó porszem, állítsd el aranyos motoraidat, reggel
úgyis kisöpör az asszony
Ó az asszony, a szeretőm csak sír, csak sír és könnyei tovább
hajtják a régi turbinákat
Kár, kár miértünk is
De éljenek a köszörűs inasok, akik fütyörésznek
És nem is tudják, hogy az égbolt fejünk fölül elvitorlázott a pénztárcákba.


1924. szept. [?]






KILÓMÉTEREKKEL


Kilóméterekkel vagyunk magunk előtt és meglóbáljuk elvesztett
lelkeinket melyekben vágyaink virrasztanak
Eltáncolt öregek felülnek még az ágyon
Titokban fejet is függesztenek hajuk alá, hogy megtévesszék
a mitsemsejtő gondolatokat
Pedig hiába minden szakértelem mikor hajnali levegő siklik szivünkön át
Kedvesünk ő, akinek meg kell köszönni párunk libegő mosolygását
És mégis körülményes becsukott kézzel járni a szemünkben
A világ is több sokkal, ha kinyujtózunk, nagy hegyekre mászunk
És mélyen hullámaink alatt kábelek szállnak melyek tengerbe
vetik elkorcsult fiaikat


Angyal kovályog nyelvünk felületén
Szikrasineken vörösmozdonyok zuhannak előre
Szemtől szembe
Ria karcsúbb a liliomillat esteli árnyékánál
De csapzott homlokomon kinyílnak a sípok
Feszültség szemverős rakétáiban röppentsük föl a fiatalok
egyetlen osztályharcát.


1924. szept. [?]






LOPÓK KÖZÖTT SZEGÉNYEMBER


Lopók között szegényember,
Szegényember sose fél,
Minek félne, szíve, lelke
Erősebb a többinél.


Lopók között szegényember,
A Jóisten megsegél!
Nincs tehene a szegénynek,
De ha van is elvetél.


Lopók között szegényember,
Szegényember kapanyél.
A világot megkapálni,
Szegényember annak él.


1924. febr. 11.







MAGYAROK


Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!


Űlünk, űlünk a mindenség szélén,
Tán arra várunk, hogy fölfaljon a bánat?
És várunk, csak várunk szomjasztó várásban,
Átalfolyik rajtunk a világosság,
De elhagytuk valahol kőedényeinket,
Elhagytunk valahol minden akarást
S most minden volt és jövendő szomjúság
Itt van, itt van, ó nagyon itt van bennünk,
Hogy friss kenyereink halomra száradnak!
A négylábúak, melyeket megettünk,
Most előjönnek és kinevetnek minket,
Ezer és harmincegynehány esztendő
Zuhog végtelen szomorú szemünkből
S nem birja elmosni buta bűneinket.


Most nagyon messze van tőlem a föld,
Mégis azt érzem, hogy magyar vagyok,
Keserű számnak ki mutatna cukrot?
Ki hinné még el, hogy élni akartok?


Jöttem, kölcsönkérjek még ezer kezet,
Mert hogy adhatnék eleget kettővel?
Két bárány volt én adó két kezem
S a farkasok elbántak mindkettővel.
Most minden kedvem holtan terül el,
Mert levegőtlen vihar a jajom:


Leszámitva az ostobaságot,
Multunkat, életünket és a gyomraink,
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!


1924 első fele




NÉHA SZIGETEK


Néha szigetek buknak föl fejünkben, madarak szállnak el
fölöttük, új, csodálatos növényzet magvait hullajtják rájuk
A gép arcából is csurog verejték, anyák szeméből könny,
rólunk a munka olajcsöppjei
Lassan így fordul tovább a világ
Tegnap azt hittem, körtefa vagyok s még ma is jönnek hozzám kisgyerekek
Csókolnak és megrázzák bennem a roskadó körtefákat
Első szerelmem spirituszba raktam s most néha elnézem,
milyen furcsa kis állat
Szervusz, szervusz, hogy vagy, köszönöm megvagyok és te,
hát csak lassan, ilyenkor mintha vágyunk se volna
De vacogva mászkálunk Mont Blancok tetején s imádkozunk,
te Isten, te Isten
Mért nem teremtesz hegyeket is
Nektek úgy adom oda magam, mint az anya meleg teli
mellét az ő éhes kicsikéjének
A bokrok már alszanak, én is lefekszem tibennetek, hogy
reggel kéznél legyenek majd kedvelt, acélhomlokú szerszámaim.


1924. szept. [?]




NEM ÉN KIÁLTOK


Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe -
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!
Meddő anyánk gyerekért könyörög.
Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.


1924 első fele






TISZTA SZÍVVEL


Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.


Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.


Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.


Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.


1925. márc.